Miért nem tudsz angolul, pedig évekig tanultad a nyelvet?

 

„Évekig tanultam angolul. Miért érzem úgy, hogy mégsem tudok semmit?”

Szüleim tudtak valamit. Három éves koromban elkezdtek angol órára járatni. Egy apáca vállalta a tanításomat. A szocializmus-kommunizmus kellős közepén csendes lázadásként én nem oroszul vagy németül kezdtem el tanulni, hanem angolul. És ráadásul egy osztályellenség apácától. Szüleim a vasfüggönyön belül rekedve küzdöttek a nehézségekkel. Úgy gondolták, hogy akárhogy is, gyerekeiknek szebb jövőt, több lehetőséget jelenthet a nyelvtanulás.

Aztán tanultam iskolában is a nyelvet. Protekcióval (apám jó orvos volt, és szinte minden fontos embernek akadt a családjában tüdőbeteg) bekerültünk húgommal együtt a város egyetlen olyan általános iskolai osztályába, ahol angolt tanítottak harmadik osztálytól. Mire a gimnáziumi speciális angolos osztályba kerültem, már 12 éve tanultam a nyelvet.

Angolul beszélő emberekkel 12 évesen találkoztam egy külföldi úton, ahol a velem egykorú svájci lányok egy év nyelvtanulás után vidáman flörtöltek azzal a pár mondatos szókincsükkel, ami a suliban rájuk ragadt. Én többnyire pirulva menekültem az olyan helyzetektől, amelyekben angolul kellett megszólalni. Elmondhatom, hogy nem az volt a különbség oka, hogy képességben, készségben elmaradtam volna tőlük.

Egyértelműen a nyelvtanítási és általában az oktatási módszerek voltak különbözők. Ha neked hasonlóak a tapasztalataid már jóval a rendszerváltást követően, ugyanazt a következtetést lehet levonni: a módszerben van a hiba.

Miért nem jó az a módszer, ahogy korábban tanultam angolul?

Mondhatni, buta kérdés, hát azért nem jó, mert nem tudtam vele megszólalni, amikor kellett volna. Az apáca nénim elég jól beszélt, ízes brit kiejtéssel, és tulajdonképpen egész jól közelítette meg a tanítás kérdését. Sok elemet átvettem tőle, amikor később én is tanítottam gyerekeket. De, mivel átlagon felüli képességűnek ítélt engem, ritkán kezelt valóban a korosztályomnak megfelelően. Tehát három, négy, öt, stb. évesként. Visszaemlékszem, volt néhány gyönyörűen festett, gurulós, Londonból hozott kisautója, egy londoni sárga taxi, valami piros, talán rendőrautó, és az elmaradhatatlan emeletes busz. Imádtam velük játszani a vastag szőnyegen az asztal alatt. Ehhez képest Elma néni a „to be” létige jelen és múlt idejű alakjait szándékozott a fejembe verni, szép kis táblázatok segítségével. Persze, tudtam olvasni, kb. négy éves koromban, és úgy rémlik, értettem is, amit magyaráz. De emellett az is bennem maradt, hogy miért akar egy épeszű ember grammar-t, nyelvtant tanítani egy óvodásnak?!

Tulajdonképpen az általános iskolában is kevéssé hatékony nyelvtanítás folyt, ami, most így utólag még mindig jobb, mint amiről manapság beszámolnak gyerekek jónéhány különböző helyről. A klasszikus módszer az, hogy volt egy fekete-fehér tankönyv, benne egy olvasmány, utána szavak, aztán nyelvtan, és gyakorlatok. Olvassuk fel, fordítsuk le, szótározzunk, magoljuk be a szavakat, töltsük ki a feladatokat, aztán mehetünk tovább. Néhány esetben szódolgozat és szóbeli mondatalkotás, kérdezz-felelek. Ez egyébként nem feltétlenül rossz. De az, hogy hogy néz ki a könyv, és miről szólnak az olvasmányok, már nem mindegy. Az sem, hogy a tanár vagy tanító hogy beszéli a nyelvet. Mennyire jó a kiejtése. Mit vár el a tanulótól? Minden szavát, mondatát kijavítja, ha végre meg mer szólalni?

Ehhez képest hogyan tanultak a svájci lányok? Anyanyelvi hanganyaggal, jól beszélő tanárral, korszerű, az élőnyelvben használt mondatokon, párbeszédeken keresztül, biztató, sikerélményt adó közegben. Mert ez a kulcs. Hogy legyen sikerélmény, pozitív megerősítés, és megmaradjon a motiváció.

Tehát, ha eddig sokat tanultad az angolt, és úgy érzed, alig tudsz valamit, és nem is mersz megszólalni, akkor nem biztos, hogy lusta vagy, vagy buta, vagy lassú.

Nagyon valószínű, hogy nem megfelelő módszerrel próbáltál tanulni, vagy próbáltak téged megtanítani. Miért is próbálnád újra ugyanazzal a módszerrel?

Mint az eltévedt és a marhakarámba beszorult emu, amelyik föl-alá rohangálva próbál szabadulni, de nem tud. 

Milyen módszerrel érdemes nyelvet tanulni?

A tanulás és a nyelvtanulás olyan, mint sok minden az életben: nincs minden emberre alkalmazható univerzális megoldás. Az iskolarendszer egyik hibája az, hogy uniformizálni, egyformásítani akarja a gyerekeket, tanulókat. Akik nem illenek az adott közegben alkalmazott sablonba, kiesnek, lemaradnak.

A másik hiba tulajdonképpen a rendszerből önmagából ered: a tanító generáció az őt oktató még eggyel korábbi generáció által átadott módszerekkel próbálja az új generációt oktatni. Érted? A tanárt a nagyszüleid tanították tanítani. Jó esetben. Rosszabb esetben még korábbi hagyományok, tradíciók alapján kísérel meg a tanár valamit átadni. Kivételek szerencsére vannak, szép számmal, hiszen a tanár/tanító/oktató maga is tanuló volt valamikor, vagy jobb esetben folyamatosan tanul, és felismerte a saját példáján ezeket a problémákat, és tesz is ellene.

Nem is állítom, hogy senki sem tud megtanulni angolul, mert minden nyelvtanár, nyelviskola, módszer rossz, hibás. Ellenkezőleg, vannak, akik minden gond nélkül elsajátítják a nyelvet az általános iskolában, a középiskolában, a nyelviskolában, a magántanárnál, vagy akár autodidakta módon, egyedül. A körülmények szerencsés együttállása folytán az illető megtalálta a számára hatékony módszert. A jelen írás azonban azoknak szól, akik nem ebbe a csoportba tartoznak.

Milyen módszerrel érdemes tehát tanulni? Testreszabott, személyiségre, egyéniségre illesztett módszerrel. Hogy ezt hogyan találhatjuk meg, erre adok néhány tippet a következő fejezetekben.

Generációs különbségek

Manapság mindenki számára elérhető információk állnak rendelkezésre az internet jóvoltából a generációk különbségeiről, a tanulási módszerek különbségeiről, a megalapozó kutatások eredményeiről.

Például az 1925-1945-ös generáció, a Traditionalists, vagy Tradíciókövetők elolvasták a tananyagot, és bemagolták. Addig ismételték, amíg meg nem jegyezték. A nagymamáink még mindig tudják kívülről a megtanult verseket. Az egyszeregyet is versben mondták el. Tehát a módszerük az olvasás és hangos ismétlés volt, engedelmességből, a büntetéstől való félelemből igyekezve. Ez volt a legendás francia idegenlégióban is a nyelvtanítás módszere: a történetek szerint különféle fizikai erőnléti teljesítményhez kötődően minden légiósnak egy nap alatt meg kellett tanulnia a francia himnuszt és egyéb dalokat, különben a szenvedésnek, kínzásnak nem volt vége. Ahogy olvasom, ma is hasonló, a büntetéstől, kiközösítéstől, bántalmazástól való félelem motivációja alapján kell a legionáriusoknak megtanulni a franciát egy hónap alatt, klasszikus fekete-fehér tankönyv, egy anyanyelvi szótár és sok ismétlés, tanításban laikus franciául beszélő légióstárs segítségével, támogatásával. A „siker” száz százalékos, mivel akiknek mégsem megy a francia egy hónap után, elbúcsúzhat a légiótól. Ez a jelöltek kb. fele, egyes források szerint.

Egyébként az anyanyelvi hallott, látott(!) beszéd ismétlését, mint módszert már itt kiemelném a közegből, mivel ha nem fekvőtámaszokkal és embernyi hátizsákok cipelésével töltött napok közepette alkalmazzuk, akkor visszajutunk az ősi, logikus és egyszerű nyelvtanulási alapokhoz: mindannyian így tanultuk meg az anyanyelvünket. Látott beszéd alatt azt értem, hogy látom a beszélő hangképző szerveinek mozgását kívülről, ami rendkívül lényeges információ a nyelvtanulásban! De erről majd máskor.

Az 1946-1964-es Baby Boomerek olvasva, leckénként, előadások segítségével tanultak. Némi vizuális anyag már létezett, elkezdtek beszivárogni a projektorok, vetítések, szalagos magnók a tanításba. Egy-két csapatfeladat is adódott. De a vasfüggöny mögött ezek is inkább csak a következő generáció számára voltak elérhetőek. Jelenleg ezen generáció fiatalabb tagjai képezik az idősebb pedagógusok rétegét az iskolákban.

Az 1965-80 között született X Generáció már jóval több eszközhöz fért hozzá. A színes televízióban is lehetett oktató anyagokkal találkozni, a VHS kazetták lassan átvették a szalagos magnók szerepét. A könyvek még túlnyomórészt fekete-fehérek voltak, de ahogy teltek az évek, egyre több, színes képpel gazdagított, igazán tetszetős tankönyv vált elérhetővé. A legmodernebb tankönyvekben modulok voltak, és nem leckék, egyre több csoportaktivitás várt elérhetővé, és megismerkedtünk a számítógép világával is. Lassan, lépésről lépésre. Nem olvastunk végig minden tankönyvet, és kevesebbet memorizáltunk.

Az 1981 és 1996 között született Y Generáció vagy Millennials már gyakorlatibb módszerekkel tanult, a digitális eszközöket többet használták, már amikor hozzáfértek. Jóval kevesebbet olvastak, és amikor már volt lehetőség rá, az interneten folytattak kutatásokat a könyvtár helyett. Ez természetesen nem teljesen általános. De a lehetőség, már akinek, ott volt. Volt még PSP, egyre okosabb telefonok, eszközök, egy jó csomó kütyü, ami jóval inkább érdekelte ezt a generációt, mint a tankönyvek vagy a magolás. No persze Magyarországon az oktatásban még a mai napig nem terjedt el a számítógépek és az internet integrálása: az iskolák apróbetűs tankönyvekkel vannak tele, és a tankönyvi anyagot hol unalmasabban, hol érdekesebben elismétlő tanári előadásokkal.

Az 1997-2015-ös Z Generáció egyértelműen videókból, audiovizuális úton informálódik, tanul, baba korától kezdődően. Ők asztali számítógép és laptop helyett okostelefonokon élnek. A TV-t már unják. Figyelmük nagyon rövid ideig rögzíthető mindezen eszközök hiányában. Olvasni is inkább az okostelefonon olvasnak, ezért is találta fel a fejlett nyugati oktatási ipar a microlearning, mikrotanulás módszerét. Semmi ördöngősség: apró, könnyen emészthető, falatokra bontott, és falatonként adagolt, 5-8 perces koncentrációt igénylő információhalmazokra bontott tananyag, tanítás. Ja, és állandóan változó forma, akár csak a villódzó telefonon látható tartalmaknál.

Egyéni eltérések

A fentiek az átlagot írják le, egyéni eltérések egyértelműen léteznek. De az angol- vagy más nyelvtanulással küszködő számára iránymutató lehet még a fenti általánosítás is.

A volt szocialista országok számos tekintetben még mindig le vannak maradva, csak kullognak a nyugati trendek után. Ez most megváltozni látszik: a COVID gyors digitalizációt eredményezett.

A tanulási módszerek tekintetében a klasszikus felosztás szerint, vannak, akik olvasva, vannak akik hallgatva, és vannak, akik mindkét módszerrel tudnak  haladni.

A tudományos kutatások a tanulásról sokkal részletesebb eredményekkel gazdagították az irodalmat.

Rendkívüli szerepe van például a figyelemnek, a szervezetettségnek és a motivációnak. Az ismétlés természetesen a tudás anyja „Repetitio est mater studiorum.”. De nem mindegy, hogy hogyan, mikor, milyen körülmények között.

Én saját tapasztalatból a következő alap tippeket gyűjtöttem össze hatékony tanulási módszer kialakítása tekintetében.

1.     Legyen konkrét célod a nyelvvel!

2.    Döntsd el, hogy hova akarsz eljutni adott idő alatt!

3.    Ismerd meg magad, a számodra kedvező és hatékony tanulási módszereket!

4.    Keresd meg a motivációdat! Kösd a tanulást valami olyasmihez, amiért őszintén lelkesedsz!

5.    Állíts fel rendszereket, hogyan, mikor, mennyit akarsz tanulni, haladni!

6.    Amit tanultál, azonnal használd a célod szerint!

Tapasztalat alapján nem csak hallomás vagy látás útján tanulunk, hanem még tanulhatunk cselekvés által is. A hallásról és látásról fentebb írtam: ha anyanyelvi beszélő szájmozgását látva tanuljuk a nyelvet, igazából az a legjobb. De a látásba az írott szöveg látása és esetleg képhez kötése is belefér. A cselekvést választva számos dolgot tehetünk. Pl. leírjuk, amit szeretnénk megjegyezni. Vagy hangosan kimondjuk, ismételgetjük. Eközben járkálhatunk, táncolhatunk. Énekeljük el. El is játszhatjuk. Tanulhatunk egyénileg, mert úgy jobban megy, vagy társsal, társakkal, tanárral, segítséggel. Járhatunk kompetitív tanfolyami környezetbe, vagy haladhatunk saját, nyugodt tempónk alapján. Tanulhatunk egyszerre sokat, elmerülve a tananyagba, vagy a fenti módszerek közül választhatjuk a leckénkénti, modulonkénti, falatonkkénti felosztást is.

Én ezeket a tanult, tapasztalt módszereket alkalmazom a tanításban.