Mi lenne, ha észre sem vennéd, hogy megtanulsz angolul?

Sok hűhó semmiért?

Már öt éve jársz angolórákra, vagy tanfolyamokra, de valahogy nem érzed, hogy megfelelően haladnál? Szótárfüzeted tele van kiírt angol szavakkal, de kevés marad meg belőle? Minden hiába volt?

Egyszerű a válaszom: szerintem nem volt hiába a sok feleslegesnek tűnő erőfeszítés. Az ismétlésszám nőtt. Ez a saját teóriám. Megfigyeltem, hogy vannak olyan szavak, kifejezések, amelyek nagyon gyorsan rögzülnek, szinte örökre. Mondok egy példát. A „dog” vagyis „kutya” szó szinte mindenkinek, bármely korosztályban azonnal sikerül. Vagyis egy-két ismétléssel, mondjuk elmondjuk, vagy leírva látjuk, a kifejezést magunkévá tudjuk tenni. Persze vannak, akiknek sikerül elsőre, vannak, akiknek másodszorra, vagy harmadikra. A szó megtanulásának „egyenlete” tehát a képzeletbeli Juci, Pisti és Gabi esetében így néz ki:

Juci+dog = 1i

Pisti+dog = 2i

Gabi+dog = 3i

Vagyis Jucinak 1, Pistinek 2, Gabinak 3 alkalommal kell találkoznia a „dog” szóval ahhoz, hogy megjegyezze.

A tapasztalat azt mutatja, hogy például az „apprehension”  (felfogás vagy elfogás) vagy „till”  (-ig, kassza) kifejezés sokkal magasabb szorzószámmal rögzül. Az „egyenlet”  példabeli tanulóinknál a következő:

Juci+apprehension = 10i

Pisti+apprehension =15i

Gabi+apprehension = 9i

Hát ezért gondolom, hogy nem volt hiába az a sok óra. Mert lehet, hogy még nem jegyezted meg azt a fránya „curtain” azaz „függöny” szót, pedig már legalább háromszor kiírtad, de az ismétlésszámod csökkent. Ha te+curtain=20, akkor ha nincs is meg a szó, de már legalább héttel közelebb vagy a sikerhez.

„Az az érzésem, hogy akármennyit ismételek, nem jutok el a célig. Lehet ezen segíteni?”

Az én elméletbeli „egyenleteimben” igenis van lehetőség a „csalásra”. Az én tapasztalatom az, hogyha valamiféle jelentősebb érzelmi állapottal kötjük össze akár a legnehezebben memorizálható szót vagy kifejezést, az ismétlésszám minimálisra csökkenhet. A tudomány mellesleg alátámasztja a tapasztalatot. Például először beszélünk anyanyelvi partnerrel, aki ráadásul még szimpatikus is. Minden áron szeretnénk vele jól kommunikálni, és megmutatni, hogy mit tudunk. A beszélgetés során előkerül egy olyan szó, amit nem értünk. Történetesen meg tudjuk tőle kérdezni, hogy mit jelent, és hogyan betűzi? Például egy jelzőt használ valamire, amit mondtunk, ami mondjuk így hangzik: „ószm!” Hangozhat úgy is, hogy "ászm", de ez egy más történet. Megkérdezzük tőle, mit jelent az „ószm!”: „What does „ószm” mean?” Történetesen el tudja magyarázni, és meg is értjük, hogy valami olyasmit, hogy csodálatos, nagyszerű, klassz, valami, aminek örülünk. Na, meg szeretnénk tanulni a szót, nemcsak a fonetikus verziót, hanem jó lenne, ha leírva is felismernénk. Teszem fel, meg tudjuk kérdezni, hogy hogyan betűzi: „How do you spell „ószm”/the word?” És szépen leírjuk magunkban ahogy diktálja: „a w e s o m e”. Kimondjuk, elismételjük. 3-5 ismétlés a felfokozott izgalmi, érzelmi állapotban lerövidítette a folyamatot, és örökre megvan. Ha valami tetszik, ezután mi is lelkesen ismételgetjük: „Awesome, awesome!” Akárhányszor kimondjuk, valami pozitív érzés tölt el: ezt bizony angol/amerikai barátunktól tanultuk! Micsoda siker. Kommunikáltunk, használtuk. (Majd leírom később, hogy mért nem fogsz megijedni, ha "ószm" helyett "ászm" kiejtéssel találkozol.)

Szóval lehet rövidíteni a folyamatot. És nemcsak úgy, hogy csinos vagy szimpatikus beszélgetőpartnert keresünk. Módszerem csupa csalás. Arról szól, hogy hogyan lehetünk hatékonyak és sikeresek a nyelvtanulásban. Nálam „puskázni”, „csalni” egyenesen kötelező.

Akár az is lehet, hogy észre sem veszed, hogy megtanultál angolul?

Igen, valami hasonló. Ki az, aki nem veszi észre, hogy megtanult egy nyelvet? Hát a pici gyerek. Mindent tanul születésétől, sőt, a kutatások szerint fogantatásától kezdve. Nem beszélni tanul, hanem ismerkedik a világgal, közben fejlődik az agya, épülnek a neuronkapcsolatok. Minden pillanatban éhes az új információkra. Érdekli szinte minden, ami neki új. Eleinte úgy tűnik, a beszéd nem igazán köti le. Ám ha az arcába nézve gügyögünk neki, gyakran elmondjuk ugyanazokat a dolgokat, láthatóan figyel. Később már megpróbál utánozni is. Minden szó, amit megtanul, ahhoz kapcsolódik, ami őt az adott pillanatban igazán érdekli. Szóval nem a nyelvet tanulja. Minden mást. A nyelv úgy válik sajátjává, hogy valamit a nyelvvel kezdeni szeretne. Például észreveszi, hogyha azt mondja „nem!”, akkor anya nem erőlteti tovább a borsófőzeléket. Vagy azt mondja: „anya”, akár helytelen kiejtéssel, mondjuk így: "enyee", akkor a kedves rabszolga tüstént rendelkezésre áll. Ő nem a szót, magát tanulta meg, hanem azt, hogyha az adott szót használja, akkor bizonyos előnyökre tud szert tenni a földi élet nemű játékban.

Lehet így később idegen nyelvet tanulni? Hogyne! Ha a már olvasni tudó gyereket az őt érdeklő számítógépes játékra rászabadítjuk, pillanatok alatt megtanulja az angol nyelvű játékhoz tartozó kifejezéseket: „strength”, „stamina”, „power”, „weapon” stb.

Az életkorban előrehaladottak esetében is vannak kiváló ötleteim, hogy hogyan érhetünk el hasonló eredményt. Ehhez a tanuló egyéniségét, érdeklődési körét kell figyelembe venni. Az egyszerű fekete-fehér olvasmány, nyelvtan, gyakorlatok klasszikus módszert legtöbbször „elcsaljuk”: olyasmihez kötjük a szókincsfejlesztést, beszédet, mondatsablonok tanulását, ismétlést stb. ami érdekel.

Szerintem meg lehet tanulni könnyen egy nyelvet. De ehhez a tanulni vágyónak át kell vennie a kontrollt a folyamat felett. Erről is egy későbbi bejegyzésben írok. 

A gyerekek nagyon nyitottak mindenre, de a felnőtt is az, ha megvan a lelkesedés, motiváció. Mára mindkettő kiválóan, anyanyelvi szinten beszél angolul, (és egyéb idegen nyelveken, a magyaron kívül). 😀😀